Forrás: miérTufa
A gyerekek egy része szellemeket lát. A kicsik fel sem fogják ennek a különlegességét, nekik természetes, hogy a bácsi vagy a néni ott van a szobában. A szülők meg vagy hisznek a csemetének vagy nem.
Mindig is tiszteltem a kreatív szülőket, akik kész csodákat tesznek a tányérra: mosolygós répaarcot vagy éppen nevetős tükörtojást. Így persze minden gyerek szívesebben ebédel. Kivéve azok, akik nem akarják megbontani a harmóniát. Én ilyen vagyok. A csoki télapóknak is utálom leharapni a fejét, mert nem akarom ,,kivégezni őket.”
A válogatós gyerek azonban elég bosszantó, sőt aggasztó, mert minden szülő attól fél, hogy túlságosan sovány lesz a kisfia, kislánya, esetleg megbetegszik, annyira nem eszik vagy csak ugyanazt viszi be a szervezetébe. A szakembek szerint nem szabad unszolni a gyereket, ne játsszuk el a papa és a mama kedvéért című epizódot sem. Helyette más megoldás is létezik – írja az Egészségtükör.
Gyerekeket kérdeztek, mit jelent szerintük a kurva. Íme, a válaszok:
Eszti, 8 éves
A kurva az az, aki nem tud rendesen parkolni, apu szerint.
Zsófi, 6 éves
A kurva? Az egy csúnya szó, amit apu mond amikor nem megy a számítógépe.
A cukorbetegség előszobája – röviden így jellemezhetnénk a szervezet szénhidrát-háztartásának azt a zavarát, amelyet szaknyelven inzulinrezisztenciának neveznek. Hogy pontosabban miről is van szó, arról Tekse István szülész-nőgyógyász főorvossal beszélgetünk, akinek praxisában ez a betegség gyakran fordul elő.
Felfoghatatlan bűntényben hozott elmarasztaló ítéletet a brit bíróság: egy terhességét eltitkoló nő nem sokkal a szülés előtt vetette el a férje elől végig titkolt kisbabáját, majd üdülni utazott a férfivel. Kiderült, nem ez volt az első eltitkolt terhessége – írja a HVG.
A gyermek fogainak épsége érdekében egyen sok sajtot a várandós asszony – állítja egy tanulmány. Terhesség idején a táplálkozás alapvetően befolyásolja a baba fejlődését és különböző későbbi tulajdonságait is.
Míg legtöbb országban bűncselekménynek számít gyerekekkel szexelni, addig egy kambodzsai faluban kunyhókat építenek a kamaszoknak, hogy minél fiatalabb korban átessenek a tűzkeresztségen.
Ha nem tudod, mi legyen a reggeli vagy a vacsora, amit a gyerek is megeszik, próbáld ki ezt. Szeretni fogja az egész család.
A malajziai sportlövőnő, Nur Suryani Mohd Taibi 34 hetes terhes, de azért odaáll a londoni lőállásba. A malajziai sportlövőnő, Nur Suryani Mohd Taibi 34 hetes terhes, közeledik a szülés ideje, de miután végigversenyezte a nyolc hónapot, az olimpián is ott lesz. Folytatás