BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Legnépszerűbb nevek hazánkból és az USA-ból

Mindig is irigyeltem azokat, akik az első pillanattól kezdve tudták a születendő gyermekük nevét. Mi szülés előtt három nappal döntöttünk. Addig kínunkban lapozgattuk a naptárt, az utónévkönyvet. Ami nekem tetszett, a férjemnek nem. Ami mindkettőnknek, az a gyereknek nem, mert az ő véleményét is kikértük. Vagy ismertünk valakit, aki miatt mégsem az lett az igazi. Végigpörgettük a legnépszerűbb neveket, de azokban sem tudtunk megegyezni. Átolvastam a magyar és az amerikai legnépszerűbb nevek listáját. Van némi hasonlóság.

Több ezer név közül választhatnak a szülők hazánkban. Az, aki nem találja meg köztük az igazit, maga is ajánlhat, kérvényezhet. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének honlapján folyamatosan olvasható, hogy szüleik hogyan nevezhetik el újszülött gyermekeiket. E szerint, ha valaki elég merész, lányát például Inkának, Európának vagy Fahéjnak is hívhatja, míg fiát Vulkánnak, Volframnak, vagy akár Januárnak is keresztelheti. Persze a legtöbben nem ennyire extravagánsak.

Az összes adható női név itt. A férfi nevek innen tölthetők le.

A 2010-ben leggyakoribb nevek hazánkban:

Legnépszerűbb férfi nevek Amerikában

Férfi

Női

1 AIDAN/AIDEN/ADEN 1 SOPHIA/SOFIA
2LIAM 2 CHARLOTTE
3NOAH 3 AVA
4 JACKSON/JAXON 4 ADDISON/ADDYSON
5 ETHAN 5 OLIVIA
6 CAYDEN/CADEN/KAYDEN/KADEN 6 AMELIA/EMILIA
7 MASON 7 LILY/LILLY
8 LOGAN 8 ISABELLA/IZABELLA
9ANDON/LANDEN 9 CHLOE/KHLOE
10 OLIVER 10 BAILEY/BAYLEE
11 JACOB/JAKOB 11 HARPER
12 GRAYSON/GREYSON 12 EMMA
13 BENJAMIN 13 ABIGAIL
14 ELIJAH 14 ELLA
15 CALEB/KALEB 15 SCARLETT/SCARLET
16 OWEN 16 MADELINE/MADELYN
17 GABRIEL 17 RILEY/RYLEE
18 JAMES 18 AUDREY
19 GAVIN 19 GRACE
20 ALEXANDER 20 LAYLA/LEILA

Szólj hozzá